|
Fennállásának negyedszázados évfordulóját ünnepli az idei évben a világzene stílusának egyik legismertebb képviselője, a felvidéki Ghymes együttes. A Kárpát-medencei népdalkincset őrző formáció ennek apropóján a közelmúltban adott teltházas koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Bár az esemény apropóját a huszonöt éves jubileum jelentette, repertoárra mégis leginkább az új album, a tavaly novemberben megjelent Álombálom című nagylemez dalai kerültek. A zenekar egyik alapítója, az énekes-gitáros, s mellette még számos hangszeren játszó zenekarvezető, Szarka Gyula többek között erről is beszélt lapunknak.
- Nagyon sokat dolgoztunk ezekben a napokban, s ennyi esemény pörgeti is rendesen a zenekart - mondta elöljáróban a felvidéki zenész. - A jubileumi koncert önmagáért beszél, nagy öröm volt számunkra, hogy olyan sokan eljöttek, és együtt ünnepelhettük az elmúlt 25 évet. A magunk részéről készen állunk arra, hogy egy újabb negyedszázadot töltsünk el a színpadon. Az Álombálom című album ugyancsak sikeres, lassan közelít ahhoz, hogy elérje a kétszeres platina státuszt, ami szinte egyedülálló a mai világban, hiszen az emberek nagyon kevés lemezt vásárolnak. Ezek szerint ránk nem vonatkozik az a visszaesés, ami a piacon tapasztalható, a közönségünk mégiscsak szereti ezt a zenekart, s tart bennünket annyira, hogy nem letölti, hanem megveszi a lemezt.
Szarka Gyula hozzátette, a születésnapi koncert után már készülnek Kárpát-medencei turnéra, amely révén számos városba viszik el a jubileumi rendezvény programját. Nagyjából mindenhol ugyanazzal a műsorral lépnek fel, ami azért is időszerű, mert a budapesti nagykoncert egyben az Álombálom lemezbemutatója is volt.
- Mi azt az óriási kincset akarjuk továbbadni a közönségünknek, ami ránk maradt a Kárpát-medencében - folytatta a zenész. - Az itteni népzene olyan gazdag, hogy vétek lenne nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. A világzene nagy kosár, amibe rengeteg minden belefér. Amikorra ez a műfaj, a world music bekerült a köztudatba, mi már régen játszottuk, és csak utána soroltak bennünket ebbe a kategóriába. Valójában nem az elnevezés a fontos. A világzene arról szól, hogy visszatérünk a hagyományokhoz, a népzenéhez, miközben keressük az új utakat. Ezt tesszük mi is, a saját zenénket játsszuk, a saját elképzeléseink szerint ösztönösen. Ez maga a Ghymes-zene.
Szarka Gyula szerint a world music műfaja kimeríthetetlen, amit többek közt a folyamatosan előbukkanó új zenekarok is jeleznek. A magyar zenei világ különösen színes e tekintetben. A Ghymes vezetője szerint az új generáció egyre inkább megújítja ezt a műfajt, amit a maga részéről nagy örömmel fogad. Közben ők is teszik a dolgukat, a zenekari albumok mellett az utóbbi időben egyre több szóló produkciót is vállalnak. Így lesz ez 2009-ben is, akárcsak testvére, Szarka Tamás, ő is dolgozik egy saját produkción.
- Egy színháztól kaptam felkérést arra, hogy írjak zenét a Toldi című darabhoz - engedett bepillantást terveibe. - Már dolgozom rajta, s menet közben jöttem rá, hogy ez egy nagyon izgalmas, rendkívül szép, és fordulatokban gazdag történet. Arany János zseniális módon szőtte a cselekményt, a történet engem is inspirál, hiszen úgy érzem, hogy fel kell nőnöm hozzá. Szeretném, ha nemcsak a színházi közönség ismerkedhetne meg a darabhoz írt zenémmel, hanem az lemezen is megjelenne.
Gyuricza Ferenc |