Interjúk

Bikini: A minőség előbb-utóbb kifizetődik

Fennállásának huszonöt éves jubileumára készül a Bikini együttes. A hazai rockzenei egyik meghatározó csapata 2007-ben új albummal, illetve az évforduló tiszteletére ünnepi koncerttel jelentkezik. Közben a zenekarban tagcsere is történt, a betegsége miatt egy éve kivált Daczi Zsolt helyére érkezett Csillag Endre gitárost a közelmúltban Lukács Péter váltotta fel.

A basszusgitáros Németh Alajos vezette zenekar 2004-ben jelentkezett utoljára új nagylemezzel, s bár időközben elkészült egy DVD, ennek ellenére a tagok is úgy látják, hogy a negyedszázados jubileumot célszerű lenne friss albummal felvezetni.

- Nem hiszem, hogy egy olyan zenekarnak, mint a Bikini, minden évben feltétlenül új lemezt kellene készítenie _ mondta D. Nagy Lajos énekes. - Ráadásul a 2004-ben kiadott Angyali üdvözlet olyan jól sikerült, hogy a mai napig veszik, a kihordása még most is aktuális. Mi amúgy is ahhoz tartjuk magunkat, hogy egy zenekar akkor szólaljon meg, amikor mondanivalója van, ezért soha nem mentünk bele olyan kompromisszumokba, hogy csak ezért készítsünk el egy lemezt, mert a kiadási terv azt diktálja. Úgy véljük, a nevünk fémjelez egy olyan minőséget, amiből üzletpolitikai szempontok miatt nem engedhetünk. Az elmúlt két-három évben azonban rengeteg dolog ülepedett le bennünk, ebből adódóan most már sok mondanivalónk van, így 2007 tavaszára tervezzük az új album megjelenését. Ezzel a lemezzel szeretnénk felvezetni a 25 éves jubileumi rendezvényeink reklámkampányát.

A zenekar énekese hozzátette, az új album még formálódik, bár vannak már dalok, amelyek nagy valószínűséggel felkerülnek rá. A zenét továbbra is a basszusgitáros Lojzi szerzi, a szövegírás azonban csapatmunka, amelyből rajta kívül Trunkos András, Jantyik Zsolt, illetve az a Katona László is kiveszi részét, aki az Angyali üdvözlet album dalszövegeiért két éve megkapta az egyik legrangosabb szakmai elismerésnek számító Emerton-díjat.

- Egy-egy zenére több szövegvariáció is készül, majd az kerül fel a lemezre, amelyiket a legjobbnak tartjuk - folytatta az énekes. - Úgy vélem, a zene már önmagában is meghatározza egy dal karakterét, ezért a szöveget mindig ahhoz kell igazítani. Amikor a zene meghallgatása után leülök egy szöveget megírni, már konkrét elképzelésekkel fogok hozzá a munkához.

D. Nagy Lajos kitért arra is, hogy a negyedszázados jubileumot a Bikini alapításától, azaz 1982-től számítják, valójában azonban az együttes története ennél kevesebbet ölel fel, hiszen a 90-es években hosszabb időre felfüggesztették tevékenységüket.

- Abban az időszakban politikailag, gazdaságilag és művészileg is káosz uralkodott az országban - magyarázta. - A kilencvenes évek, olyanok kerültek fel a színpadokra, akinek semmi keresnivalójuk nem volt ott. Amikor láttuk, hogy elindult a play-back koncertezés, és a producerek szerepe fontosabb volt, azt mondtuk, álljunk félre, várjuk meg, hogy mikor áll helyre az értékrend. Ebben persze az is benne volt, hogy teljesen abbahagyjuk, és soha többé nem lesz Bikini. Jómagam szólólemezeket készítettem, a többiek mással foglalkoztak, de mindannyian zeneközelben maradtunk. Kilencvenes évek végén már látható volt a fény az alagút végén, ma pedig újra van értelme a koncertezésnek. De nemcsak a zenében érezhető mindez, a könyvkiadóktól tudom, hogy ma már újra el lehet adni a könyveket. Vagy nézzünk egy másik példát: megérkeznek a festmények Franciaországból, és a Szépművészeti Múzeum előtt olyan sorok kanyarognak, mint egykor a moszkvai Vörös téren Lenin mauzóleumnál. Ez számomra azt jelenti, hogy az emberekben újra feltámadt az igény a minőség iránt, s ha nem is busásan, de valamilyen szinten már meg tudják fizetni a kultúrát. Az élet tehát bennünket igazolt, hiszen mi sosem mentünk bele olcsó megoldásokba, mindig ahhoz tartottuk magunkat, hogy a minőség előbb-utóbb kifizetődik, s az élet bennünket igazolt.

2006. 11. 07. 23:59